Hírek

Az PTE Universitas Televíziója immár két évtizede mutatja be az egyetem legfontosabb eseményeit, íme a legfrissebb, május 27-i adás:

A Tempus Közalapítvány tisztelettel meghívja a Felsőoktatási nemzetköziesítési törekvések itthon és külföldön nemzetközi szakmai konferencia a Campus Hungary Programban című konferenciára.

A Pécsi Tudományegyetem Z generációs kutatói portrésorozatot indított az itt folyó tudományos munka sokszínűségének bemutatására. A PTE Universitas Televízió által készített portrésorozat különlegessége azon izgalmas, vonzó és erőteljes hívószavak azonosítása, melyek a fiatal korosztály sajátos kommunikációs stílusát, elsődleges értékeit fémjelzik. E hívószavakból készített sorozatunk következő részében abba nyújtunk betekintést, hogy miként vélekednek a különböző tudományterületek ifjú kutatói az "igen/nem"-ről.

MEGHÍVÓ Sikeres hallgató, az intézmény sikere Iránytű a hallgató – felsőoktatás – munkaerőpiac háromszögéhez – műhelykonferencia

Tíz évvel ezelőtt alakult meg egyetemünk tizedik kara: a Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézetből alakult önálló egyetemi kar 2005-ben kezdte meg működését.

A Pécsi Egyetemi Kórus arany diplomát, I. díjat nyert a Szlovákiában 2015. május 7. és 10. között megrendezett Akademická Banská Bystricán, azaz az Európai Egyetemi Kórusok Versenyén.

A Pécsi Tudományegyetem Z generációs kutatói portrésorozatot indított az itt folyó tudományos munka sokszínűségének bemutatására. A PTE Universitas Televízió által készített portrésorozat különlegessége azon izgalmas, vonzó és erőteljes hívószavak azonosítása, melyek a fiatal korosztály sajátos kommunikációs stílusát, elsődleges értékeit fémjelzik. E hívószavakból készített sorozatunk következő részében abba nyújtunk betekintést, hogy miként vélekednek a különböző tudományterületek ifjú kutatói a közönségről.

A Pécsi Tudományegyetem kutatói portrésorozatot indít az itt folytatható tudományos munka eredményeinek, sokszínűségének bemutatására. A PTE Universitas Televízió által készített portrésorozat aktuális részében Dr. Vajda Péter, az Általános Orvostudományi Kar kutatója nyújt betekintést tudományága egy izgalmas területébe.

Az online megkérdezést május 13-án lezártuk, a kérdőívek feldolgozása folyamatban van. A részletes beszámolókat, eredményeket az ősz folyamán a honlapunkon www.pte.hu/dpr tesszük elérhetővé.

A Pécsi Tudományegyetem Z generációs kutatói portrésorozatot indított az itt folyó tudományos munka sokszínűségének bemutatására. A PTE Universitas Televízió által készített portrésorozat különlegessége azon izgalmas, vonzó és erőteljes hívószavak azonosítása, melyek a fiatal korosztály sajátos kommunikációs stílusát, elsődleges értékeit fémjelzik. E hívószavakból készített sorozatunk következő részében abba nyújtunk betekintést, hogy miként vélekednek a különböző tudományterületek ifjú kutatói a jövőről.

Oldalak

You shall not pass!