Nagy siker volt a Zsolnay Fesztivál és Egyetemi Napok

Nagy sikere volt a Zsolnay Fesztiválnak és az Egyetemi Napoknak: a vasárnap záruló, négynapos pécsi esemény programjain 23 ezer ember vett részt.


A napközbeni gyerek- és családi rendezvényekre mintegy 15 ezren, az esti, többségében teltházas koncertekre 8 ezren voltak kíváncsiak, a 23 ezerből 5 ezren tekintették meg a Zsolnay-negyed állandó kiállításait. A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. előzetesen 10 ezernél több látogatóval számolt, így a vártnál kétszer több érdeklődőtt vonzott a programsorozat.

Zsolnay Fesztivál és Egyetemi Napok 2014

Az örökségkezelő kiemelte: a látogatók 70 százaléka Pécsről és környékéről, továbbá baranyai városokból érkezett, de a Zsolnay-negyedben és a Kodály Központban zajló fesztivál az ország távolabbi pontjairól, s külföldről is sok érdeklődőt vonzott.

Zsolnay Fesztivál és Egyetemi Napok 2014

Páva Zsolt polgármester és dr. Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora is remek kezdeményezésnek tartotta a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. és az egyetem összefogását. A polgármester kiemelte, nagyszerű, hogy az egykori gyárterületből Pécs város kulturális központja vált, amit azonban tovább kell népszerűsíteni, nemcsak a pécsi közönség számára. Ezt a célt kiválóan szolgálta e nagyszabású fesztivál.

Zsolnay Fesztivál és Egyetemi Napok 2014

A fesztiválon 23 helyszínen 110 rendezvényen félezer fellépő várta a vendégeket, akiknek csak koncertből 38-at, családi és gyermekprogramból 41-et, közösségi rendezvényből 36-ot kínáltak. A programok közül mindössze négy maradt el az esős időjárás miatt. Hatalmas sikere a katalán művész, Joan Rovira által létrehozott kinetikus játszótérnek, a Sosemvolt Állatkert kreatív kézműves foglalkozásának, a Kerámia Festödének, az előadások közül a Zsolnay Szalonnak, a Füge Produkció és Dumaszínház közös előadásának, a Háy Come Beck című programnak, a Medence Csoport régi Zsolnay molinókat felhasználó táskavarró körének, az Amadinda, Presser Gábor és Karácsony János közös jubileumi koncertjének, a Halott Pénz, az Anna & the Barbies, s mások mellett a Supernem teltházas esti bulijainak volt.

Zsolnay Fesztivál és Egyetemi Napok 2014

A Zsolnay Fesztiválon a szórakozás mellett a résztvevők tájékoztatást kaphattak pályaválasztásról, és az egészséges életmódról. Lehetőség volt véradásra, a Pécsi Tudományegyetem diákjai egy teherautónyi tartós élelmiszert gyűjtöttek, majd adtak át a Vöröskeresztnek.

A vasárnapi ráadásnapon a Kodály Központban 19 órakor a Római vakáció örök klasszikusa volt látható Pelsőczi Réka rendezésében Cole Porter dalaival és neves művészek előadásában. Ugyanekkor tartották a Zsolnay Negyed E78-as termében a Basse Danse című improvizatív táncos-zenés előadást. 

A Zsolnay Fesztivált és az Egyetemi Napokat először tartották együtt, az örökségkezelő és a Pécsi Tudományegyetem összefogása a két intézmény nyitottságát, fontosságát hivatott hangsúlyozni.

Forrás: PTE | MTI | Amdala

Rovat: 
You shall not pass!