Mozikban a Parázs a szívnek, Vámos Zoltán PTE-s orvos filmje

Vámos Zoltán PTE-s aneszteziológus és intenzív-terápiás orvos, de az ország most mégis filmrendezőként ismerheti meg. A Parázs a szívnek című 93 perces filmet az ország, sőt a Kárpát-medence legnagyobb mozijaiban vetítik január 18-tól.

 

Temérdek húzónév és Pécs szerepel a filmben

A rendező kihasználta a város romantikáját. Annyi hellyel és annyi pécsivel fonta össze a film szálait, amennyivel csak lehetett. Forgattak pécsi utcákon, tereken, kocsmában és még a klinikán is. A film egyik főszerepét Szabó Erika (Barátok közt), míg a másik főszerepet Viktor Balázs (Hacktion) játssza. De a filmben látható még Bezerédi Zoltán, Kertész Péter és Csöre Gábor is.

A Parázs a szívnek Vámos Zoltán első nagyjátékfilmje. 2015-ben kezdte el forgatni 45 millió forintos büdzséből, egyetemünk jelentős támogatásával.

 

Mozikban a Parázs a szívnek, Vámos Zoltán PTE-s orvos filmje

 

Szerelmes mozi, a pécsi orvos tollából

A film előzeteséből kiderül, hogy a vígjáték igazából egy olyan szerelmes film, ami középhaladó boldogtalanoknak szól. Két embert ismerhetünk meg a 93 perc alatt, akik bár egymásba szeretnek, útjuk mégis kettéválik. A filmrendező szerint az alkotás a mai kor Peer Gynt-je, szerethető formában.

 

Vámos Zoltán Szabó Erikával a film bemutatóján / forrás: pecsma.hu

 

A film 19 helyszínen, 16 nap alatt, 969 csapóval és 18,7 órányi nyersanyaggal készült el. A stáb összesen 64 alkotótárssal dolgozott együtt.

És hogy mit is kell tudni a filmrendezőről, aki orvosként dolgozik?

Vámos Zoltán mindig is filmrendezőnek készült, de 18 évesen a katonaság miatt választotta az akkor leghosszabb képzést: az orvosit. Így nem sorozták be, és kiélhette forgatás iránti vágyait. Nem utolsó sorban pedig elvégezte az orvosit a Pécsi Tudományegyetemen. Kutatási területe egyébként a felnőtt és gyermek vérnyomás-szabályozás, keringésszabályozás, valamint a súlyos koponyasérülések. Hazai és nemzetközi kutatások szakmai vezetője is egyben.

 

Rengeteg pécsi helyszín van a filmben / forrás: pecsma.hu

 

A színházi és filmes szakma iránt vonzódó, orvosira járó Vámos Zoltán 19 éves kora óta forgat. Kis játékfilmekkel, dokumentumfilmekkel és klippek forgatásával kezdte.

– Talán a Jágók című pedagógiai oktatófilm volt az első olyan, ami hosszú távon is befutott – meséli a kezdeteket Vámos Zoltán.

 

A kirekesztés elleni, tolerancia kérdéskörét feszegető filmet azóta kötelező tananyagként oktatják még a Magyar Honvédség képzéseiben is.

 

A film mint társadalmi küldetés

Vámos Zoltán nevéhez fűződik az Országos Mentőszolgálat Alapítvány újraélesztéssel kapcsolatos kampányfilmje is, amit a Valami Amerika 2 szereplőivel forgattak.

 

 

 

– Folyamatosan fejlesztettük a technikánkat és bővült a stábunk. Igyekeztünk egyre nagyobb közönségnek dolgozni – mondja Zoltán, aki hétköznapi munkájából is rengeteg ötletet merít.

 

Vámos Zoltán jelenleg egy új, Ceausescu volt román diktátor gyermekeiről szóló mozifilm forgatókönyvén dolgozik Schultz Sándorral közösen.

 

Forrás: http://www.pecsma.hu/hirzona/mozikban-a-pecsi-orvos-filmje/

Rovat: 
Címkék: 
You shall not pass!