Kitüntetettjeink az Akadémia 189. közgyűlésén

Az utóbbi öt évben elért, kiemelkedő fontosságú kutatási eredmény, szakkönyv, publikáció elismeréseként tizenegy kutató kapott Akadémiai Díjat az MTA 189. közgyűlésén május 7-én, hétfőn.

Szintén a közgyűlés nyitóeseményén adták át az Akadémiai Újságírói Díjat, a kereskedelmi-ipari eredményeket elismerő Wahrmann Mór-érmet és a külhoni magyar tudósok teljesítményét honoráló Arany János-életműdíjat.

 

Akadémiai Díjat vehetett át:

Dr. Helyes Zsuzsanna, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézetének egyetemi tanára neurofarmakológiai, a fájdalom idegrendszeri szabályozásával, valamint a gyulladásos betegségek mechanizmusával kapcsolatos kutatási eredményeiért, innovációs tevékenységéért, továbbá tudományszervezési és utánpótlás-nevelési munkájáért,

 

valamint

 

Dr. Varga Attila, az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Közgazdasági és Regionális Tudományok Intézet Közgazdaságtan Tanszék egyetemi tanára a regionális tudományok, a makrogazdasági és vállalati versenyképesség terén végzett kutatásaiért, kiterjedt nemzetközi publikációs munkásságáért, valamint kiváló iskolateremtő és oktatómunkájáért kapta a díjat.

Tizenegy tudós vehette át kiemelkedő tudományos munkássága elismeréseként az MTA Elnöksége által adományozott Akadémiai Díjat.

 

Szeretettel gratulálunk az elismerésekhez!

 

Rovat: 
You shall not pass!