Jordán hallgatók a PTE-n

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Nemzetközi Oktatási Központja mintegy száz Stipendium Hungaricum ösztöndíjas jordán hallgatónak indított előkészítő kurzust a 2014-2015-ös akadémiai évben. A programot október 27-én nyitotta meg ünnepélyes keretek között Dr. Zeller Gyula az egyetem rektorhelyettese, Dr. Miseta Attila a PTE ÁOK dékánja, Dr. Gallyas Ferenc az Angol Program elnöke, és Dr. Reza Hemmati a PTE ÁOK NOK tudományos munkatársa, a PTE ÁOK iráni előkészítő programjának vezetője.

 

A program indításaként szervezett warm up héten, a hallgatók egyetemi professzorok által tartott kurzusokon betekintést kapnak a magyar nyelvbe és kultúrába, és megismerkednek Pécs városával.  

Kolos Lilla, a PTE ÁOK NOK angol előkészítő programjának vezetője elmondta, hogy a 2014. november 3. és 2015. május 30. között futó programban a hallgatók általános és akadémiai angol nyelvet tanulnak, szakmai előadásokon vesznek részt, és felkészítést kapnak a magyarországi egyetemi felvételi vizsgáikra. A hallgatók a jövő héttől kezdik meg tanulmányaikat, a PTE ÁOK NOK számára új, a 21. század elvárásainak megfelelő környezetben, (a PTE Állam- és Jogtudományi Karának Dohány utcai Z épülete) a Nemzetközi Oktatási Központ és az Általános Orvostudományi Kar oktatóinak együttműködésében.

Az ünnepséget Álmosné dr. Kajdy Ella a PTE ÁOK NOK vezetője moderálta.

Az egyetem mintegy 22 ezer hallgatója közül jelenleg 2283 külföldi. A NOK Angol Programjának előkészítő kurzusain 170 külföldi hallgató tanul, a Magyar Programon pedig további 100.

You shall not pass!