Gyászhír - Elhunyt Dr. László János

Dr. László János professzor, a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Intézetének volt igazgatója és doktori iskolájának vezetője január 25-én elhunyt.

A Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Intézete és Bölcsészettudományi kara mély megrendüléssel fogadta a hírt, hogy dr. László János professzor az intézet volt igazgatója és doktori iskolájának vezetője január 25-én, hosszú, türelemmel és bátorsággal viselt betegség után, életének 67. esztendejében elhunyt. Személyében az egyetem jelentős vezetőjét, nagyra becsült professzorát, szakterületének kiváló művelőjét, az egyetem hallgatóinak elismert és elhivatott oktatóját gyászoljuk. Alakját óriási tisztelet övezte itthon és külföldön egyaránt, amelyet csupán az iránta érzett szeretet és megbecsülés múlhatott felül.

Az MTA egyik vezető kutatójaként került egyetemünkre 1989-ben. Néhány év alatt egy kis létszámú pszichológia tanszékből egy felszereltségében és szakmai tudásában kiemelkedő intézetet hozott létre, amelyben mára mintegy ezer hallgató tanul a legkülönbözőbb alap- és szakirányú képzésekben, beleértve az angol nyelvű pszichológus oktatást. László János hozta létre - és haláláig vezette - a Pszichológia Doktori Iskolát, amely hat programmal és több mint száz hallgatóval alkotja a pszichológusképzés egyik legmagasabb fórumát.  Számos fontos pozíciót töltött be a Pécsi Tudományegyetem szervezetében; egyik kiemelkedő tevékenységi körét képezte az egyetemi Doktori Bizottság vezetése. E téren nyújtott kiemelkedő tevékenysége elismeréseként az Országos Doktori Tanács elnökévé választották.  Rendkívüli vezetői képességei voltak, amit a hallgatók és kollégák egyaránt elismertek és tiszteltek.

László János nem csupán a magyar pszichológiai élet meghatározó személyisége volt, hanem nemzetközi hírű tudós, a narratív pszichológia egyik úttörője, a tudományos narratív pszichológiai elmélet és a narratív szociálpszichológia elmélet megalkotója, és világszerte ismert képviselője.  Számos könyvet írt magyar és angol nyelven. Cikkeit, írásait a legjobb lapok közölték, és mindig nagy figyelmet kaptak. Tudományos pályáját az interdiszciplinaritás jellemezte; otthonosan mozgott az irodalom- és történelemtudományos elméletek között éppúgy, mint a nyelvtudomány területén. Keveseknek juthatott osztályrészül, hogy annyi jó nevű kutatót indítottak el a pályán, mint László János; rangot jelentett a szakmában, ha valaki nála folytathatta PhD tanulmányait. Különös figyelmet fordított a magyar szociálpszichológiai kutatások nemzetközi tudományos elismerésére. Számos nemzetközi társaságban töltött be tisztséget, és több nemzetközi folyóirat szerkesztésében is részt vett. Rendszeresen hívták nemzetközi konferenciákra, mint megkülönböztetett vendégelőadót, és gyakran vett részt hazai és külföldi konferenciák szervezésében.

Szerteágazó és eredményekben gazdag munkásságának elismeréseként számos kitüntetésben részesült. Ezek közé tartozik Az év kiemelkedő szellemi alkotása díj, (PTE 2005, 2009),  Kardos Lajos Emlékérem (2006), Akadémiai díj (2011) OTDT Jubileumi Emlékérem (2011) Akadémiai Nívódíj (2013), Ranschburg Emlékérem (2014), Jean-Paul Codol-díj  (2014).

Egy nagy tudóstól, sokoldalú személyiségtől, és szeretett embertől búcsúzunk. László Jánost a BTK Bölcsészettudományi Kara saját halottjának tekinti.

 

Emlékét kegyelettel megőrizzük.

 

 

Temetése 2015. február 12-én 14.30 órakor lesz a budapesti Farkasréti temetőben.

Rovat: 
You shall not pass!