Főigazgató-váltás a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont élén

Dr. Fischerné dr. Dárdai Ágnes, a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont főigazgatója közel húszéves könyvtárvezetői pályafutását követően június 30-tól nyugdíjba vonult. Július 1-től a könyvtár új főigazgatója Szeberényi Gábor, aki 1999 óta a könyvtár munkatársa, 2014 óta a Digitális Tartalomszolgáltatási Osztály vezetője, majd 2017-től a Könyvtár stratégiai és innováció főigazgató-helyettese volt.

 Főigazgató-váltás a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont élén

 

Dr. Fischerné dr. Dárdai Ágnes 1999-től volt a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont főigazgatója. Irányításával az elmúlt másfél évtizedben a könyvtár az ország egyik vezető felsőoktatási szakkönyvtárává vált. Fischerné Dárdai Ágnes kiemelkedő szerepet játszott az „Európa Kulturális Fővárosa 2010” projekt keretében megépült Tudásközpont szakmai koncepciójának kidolgozásában és a 21. századi színvonalat megcélzó szakkönyvtári infrastruktúra létrehozásában. Nevéhez fűződik a Pécsi Egyetemtörténeti Múzeum életre hívása, továbbá a „Per Aspera ad Astra” című egyetem- és művelődéstörténeti folyóirat megalapítása. Főigazgatói működése idején, 2016-ban a könyvtár elnyerte a „Minősített Könyvtár” címet.

 

Történelemdidaktikai és tankönyvkutatói tevékenységét sikeresen kapcsolta össze az Egyetemi Könyvtárban folyó szakmai munkával, melynek eredményeként hozta létre 2000-ben a „Tankönyvkutató Műhelyt”, amely szorosan kapcsolódik a PTE két doktori iskolájához („Oktatás és Társadalom” Neveléstudományi Doktori Iskola, Interdiszciplináris Doktori Iskola). A PTE szenátusa Dr. Fischerné dr. Dárdai Ágnesnek, 2018 júniusában „professor emerita” címet adományozott.

 

A PTE rektora 2018. július 1-től Szeberényi Gábort bízta meg az Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont főigazgatói teendőinek ellátásával. Szeberényi Gábor huszonöt éve a pécsi egyetem polgára, 1999 óta a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont munkatársa. A történelem szakos bölcsészdiplomája megszerzése után a PTE BTK Társadalomtudományi Szakkönyvtárában kezdett el dolgozni segédkönyvtárosként, később szakreferens és csoportvezető lett. 2010-2014 között a Történeti Gyűjtemények Osztályának munkatársa volt, 2014-től a Digitális Tartalomszolgáltatási Osztály vezetője, 2017-től stratégiai és innovációs főigazgató-helyettes.

 

Rovat: 
You shall not pass!