Hírek

A fejedben van a következő nagy tech ötlet? A lehető legjobb helyen jársz!

A PTE KPVK Kultúratudományi Tanszékének vezetője, Dr. Szécsi Gábor és a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) elnökségi tagja, Dr. Sós Péter János szerkesztésében Jövőkép és konfliktusok. A Public Relations elmélete és gyakorlata címmel új tanulmánykötet jelent meg Budapesten, az Alapítvány a Public Relations Fejlesztéséért gondozásában.

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy volt Rektorunk, Prof. Dr. Tigyi József, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Biofizikai Intézet volt igazgatója, 2016. március 19-én 90 éves korában elhunyt.

Zsidó András, Fröhlich Balázs és Hohmann Balázs, a PTE Tehetségkövetei kimagasló eredményeiknek köszönhetően bekerültek a programba, mely egy éven át nyújt szakmai támogatást céljaik megvalósításához. 

A Pécsi Tudományegyetem doktori oklevélátadó ünnepséget rendezett 2016. március 18-án, a Halasy-Nagy József Aulában, ahol 39 Ph.D és 4 új DLA doktor vehette át a diplomáját.

A Pécsi Tudományegyetem 2016. március 18-án tartotta díszdoktoravató ünnepi szenátusi ülését, amelyen a honoris causa doktori címet vehetett át Cheng Quingchang, a Shangahi Institute of Technology (SIT) Építész Karának dékánja. Az eseményen habilitált doktori oklevelek átadására is sor került.

A Pécsi Tudományegyetem kutatói portrésorozatot indít az itt folytatható tudományos munka eredményeinek, sokszínűségének bemutatására. A PTE Universitas Televízió által készített portrésorozat aktuális részében Dr. Bellyei Szabolcs, az Általános Orvostudományi Kar kutatója nyújt betekintést tudományága egy izgalmas területébe.

A Tempus Közalapítvány által meghirdetett pályázatra a PTE Külügyi Igazgatósága négy projektjével is jelentkezett, melyek mindegyike első díjat nyert.

Nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából egyetemünk oktatói közül számosan vehettek át magas állami kitüntetést.

A PTE Botanikus Kertje március 14-15-én 10-16 óráig "Kora tavaszi virágzás" címmel várja a látogatókat.

Oldalak

You shall not pass!