Szeptember utolsó péntekén, 2014. szeptember 26-án immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Kutatók Éjszakája. A vidéki helyszínek közül kiemelkedik Pécs, ahol a Pécsi Tudományegyetem több pontján is megismerkedhetnek a különféle tudományokkal és azok képviselőivel az érdeklődők.
Egész Európában egy napon, szeptember utolsó péntekén, 2014. szeptember 26-án tartják az eseményt, melynek deklarált célja, hogy megváltoztassa a kutatókról kialakult általános képet, és szórakoztató formában tárja az érdeklődők elé az egyes tudományterületek aktuális eredményeit.
A pécsi rendezvényen a Zsolnay Negyed programja mellett a Pécsi Tudományegyetem a TTK Ifjúság úti campusán, a Szentágothai Kutató Központban és az ÁOK Rókus utcai ill. Szigeti úti épületeiben is várja az érdeklődőket - kisiskolásoktól a felnőttekig. A PTE Illyés Gyula Karán a szekszárdi egyetemi campus is számos érdekes programot kínál a tudományok,a kutatói pálya iránt érdeklődő fiatalabb és idősebb korosztályok számára egyaránt.
A rendezvény ingyenes, azonban egyes programok - a 2014. szeptember 12-tól kezdődően - regisztrációhoz vannak kötve!
Programok az Ifjúság úti campus-on | Programok a Zsolnay Negyedben | Programok az IGYK-n | Facebook-esemény