Simonyi Károly

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának díszdoktora: 2001. november 8.

Ifj. Simonyi Károly (Charles Simonyi) 1948-ban született Budapesten. Édesapja Simonyi Károly akadémikus, a magyar műszaki oktatás kiváló alakja.

Még gimnazista korában kezdett el foglalkozni számítástechnikával, első fordítóprogramját is ekkor írta. 1966-ban érettségizett, majd ezután az A/S Regnecentralen, Copenhagen dán számítógépes vállalatnál dolgozott. Egyetemi tanulmányait 1968-ban kezdte meg az Egyesült Államokban a kaliforniai Berkeley egyetemen. Itt szerzett B.S. fokozatot 1972-ben. A doktori címet 1977-ben szerezte meg számítástudományi szakterületen a Stanford Egyetemen.

Simonyi Károly dolgozott a Berkley Egyetem Számítóközpontjában, majd a Xerox nevezetes Palo Alto-i fejlesztő laboratóriumában az 1972-80 időszakban. Ebben az időben ez a laboratórium rendkívül fontos szerepet játszott a számítástechnika fejlődésében: innen indult ki a személyi számítógép gondolata és az Internet ősének nevezhető Arpanet kialakításában is vezető szerepet játszott. Simonyi Károly itt fejlesztette ki az első felhasználóbarát személyi számítógépre a Bravo  szövegszerkesztőt. Ez a szövegszerkesztő volt az első un. WYSIWYG (what you see is what you get) szövegszerkesztők között és megváltoztatta a szövegszerkesztés arculatát. Ebben az időben vezetett be egy jelölésrendszert a programazonosítók elnevezési konvenciójaként, melyet a szakirodalom „Hungarian notation-ként" ismer.

1981 óta dolgozik a Microsoft-nál, ahol tudományos munkájával két évtizede egyik meghatározója a Microsoft cég diadalútjának. Munkatársaival megalkották a Windows operációs rendszert, kifejlesztették az MS Excel táblázatkezelőt, a Word szövegszerkesztőt, Multiplan és más mikroszámítógép alkalmazói szoftvereket. a PTE-n ezeket a szoftvereket nem csak alkalmazzuk a mindennapi életben, hanem a használatukat oktatjuk is.

Kar: 
Közgazdaságtudományi Kar
Avatási időpont: 
2001. november 8.
You shall not pass!