Dr. Oláh György

A Pécsi Tudományegyetem díszdoktora: 2001. május 25.

Oláh György 1927. május 22-én született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a Piarista Gimnáziumban végezte. Ezután a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult kémiát. 1949-ben doktorált ugyanitt. Az ezt követő években az egyetemen tanított. A szerves kémia legrangosabb magyarországi professzorának, Zemplén Gézának kutatási asszisztense lett. Az 50-es években publikálni kezdett, már első tanulmányai nemzetközi érdeklődést váltottak ki. 1954-1956 között a szerves kémia tanszék vezetője, és az MTA újonnan létrehozott Központi Kémiai Kutatóintézetének társigazgatója lett.

Az 1956-os forradalom után családjával együtt elhagyta Magyarországot. Előbb Londonban éltek, majd a család Kanadába költözött. Itt Oláh a Dow Chemical-nél dolgozott 1964-1965 között. 1965-ben az Amerikai Egyesült Államokban, Clevelandban kapott munkát, a Case Western Reserve University-n. 1971-től amerikai állampolgár lett. 1977-től Kalifornia államban él, ahol a Dél-Kaliforniai Egyetemen tanít. Még 1977-ben kinevezték az egyetem Szénhidrogénkutató Intézetének tudományos igazgatójává. 1991 óta a Los Angeles-i Loker Szénhidrogénkutató Intézet igazgatója.

A Magyar Tudományos Akadémia 1990-ben választotta tiszteletbeli tagjává. Oláh György folyamatosan tartotta a kapcsolatot a magyarországi kutatókkal.

Legjelentősebb eredményét a karbokatinok kutatásával érte el, e területen végzett munkájáért a Svéd Tudományos Akadémia 1994-ben kémiai Nobel-díjjal jutalmazta. A Nobel díj mellett számos más szakmai kitüntetés tulajdonosa. 2001-ben kapta meg a Corvin-lánc kitüntetést, 2002-ben a Bolyai-díjat. 2005-ben ítélték oda neki a Priestley Medal-t az Amerikai Kémiai Társaság legnagyobb kitüntetését.

Egyetemünk mély megrendelüléssel fogadta a hírt, miszerint Oláh György professzor úr 2017. március 8-án elhunyt.

 

Avatási időpont: 
2001. május 25.
You shall not pass!