Béres András, a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának (FEEK) díszdoktora: 2011. március 10.
Béres András oktatói tevékenységét a Petrozsényi Tudományegyetemen 1965-ben gyakornokként kezdte. 1970 szeptemberétől megszakítás nélkül a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen tanít, kezdetben tanársegédi, 1971-től adjunktusi, 1999-től docensi, 2002-től professzori beosztásban. Az évek során tanított filozófiát, esztétikát, drámaelméletet és színházesztétikát. A színházesztétika oktatójaként lett egyetemi docens, majd professzor. Meghívottként tanított színházesztétikát a Bukaresti Színház- és Filmművészeti Egyetem rendező szakos hallgatói számára és filozófiatörténetet (Hegel ifjúkori írásai) a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. Több egyetemi jegyzetet írt. A doktor iskolában a színháztudományok módszertanáról és a színházesztétika kérdéseiről tart előadásokat.
Egyetemi vezetői ténykedése legfőbb eredményei a tagozati autonómia kiépítésben és az egyetem bővítésében összpontosulnak. A 80-as években két évig volt tanszékvezető, majd a magyar tagozat önálló Színházművészeti és Színházelméleti Tanszékének a megszüntetése után, rektori megbízás alapján foglalkozott a magyar tagozat oktatói és művészi tevékenységének szervezésével. A '89-es fordulat után a magyar tagozat dékánjává, majd az egyetemi tanács tudományos titkárává választották. Ebben az időben sikerült a tagozati autonómiának egy olyan tényleges és életképes formáját kiépíteni, amely ma is az egyetem szervezési kereteként szolgál. 2000-ben az egyetem rektorává választották. A nyolc év alatt több új szakon kezdődött el az oktatás, előkészítették a mesterfokozatú képzés beindítását, és doktoriskolát szerveztek a színháztudományok terén. Kollégiumot, tantermeket építettek. Jelentősen átalakította az egyetem művészi és tudományos életét, többek között Akadémiai Műhely néven hivatásos társulatot alapított az egyetemen oktató rendezők, színészek részvételével. A végzős hallgatók vizsgaelőadásainak szervezésében minden beosztásában a művészi igényesség elvárásainak a biztosítására törekedett. A vizsgaelőadások színrevitelénél jelentős rendezőkkel dolgozott együtt (Harag György, Tompa Gábor, Victor-Ioan Frunză, Kincses Elemér, Parászka Miklós, Bocsárdi László, Barabás Olga, Andreea Vulpe, Novák Eszter, Rusznyák Gábor, Keszég László, Szabó Máté). Működő kapcsolatokat épített ki magyarországi egyetemekkel, többek között a Pécsi Tudományegyetemmel, s annak keretein belül a Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karral.