Zalaegerszeg- Egészségtudományi Kar- Nyílt Nap

Célunk, hogy a Nyílt Napokon megismertessünk képzéseinkkel, ízelítőt kapj arról, hogy milyen módon és milyen eszközökkel dolgozunk, hol zajlik az oktatás, és nem utolsó sorban találkozz leendő hallgatótársaiddal és az oktatókkal. Kipróbálhatod magad az Egyetem padsoraiban ülve és felteheted kérdéseidet leendő hivatásodról is.

A hagyományokhoz híven ezen a napon mutatkozik be a Zalaegerszegi Képzési Központ az egészségtudomány iránt érdeklődő, a felsőoktatásba felvételizni szándékozó fiataloknak.

A rendezvényen a képzési központ által kínált képzési lehetőségekről, a felvételi eljárás rendjéről kapnak tájékoztatást az érdeklődők. Bemutatkozik az Ápolás és betegellátás alapképzési szak gyógytornász szakiránya, valamint az Egészségügyi szervező alapképzési szak egészségbiztosítási, egészségügyi ügyvitelszervező és az egészségturizmus szervező szakirányai.

A gyógytornász szakma iránt érdeklődők interaktív programon nyerhetnek betekintést a gyakorlati órákon folyó munkába, a mozgással való gyógyítás rejtelmeibe, valamint a biomechanikai és a terhelés-élettani laboratóriumokban végzett vizsgálatokba. Az egészségügyi szervező szak a volt és jelenlegi hallgatók által tartott előadásokkal teszi szemléletessé a képzésen folyó munkát. Elsősegélynyújtás és újraélesztés demonstráció bemutatása is színesíti a rendezvényt.

 

További információk:

www.felvetelizoknek.etk.pte.hu

www.etk.pte.hu

www.facebook.com/pteetk

Esemény időpontja: 
2017. január 16. 10:00
Esemény helyszíne és címe: 
Zalaegerszeg, Landorhegyi út 33.
Kapcsolattartó neve: 
Dr. Császár Gabriella adjunktus, képzési igazgatóhelyettes
Kapcsolattartó e-mail címe: 
gabriella.gombos@etk.pte.hu
Kapcsolattartó telefonszáma: 
+36 92 311 115
Rovat: 
Oktatás
You shall not pass!