A magyar nagyvárosok mezőnyében Pécs vesztette a legtöbbet népességéből az elmúlt években – az egész országot érintő elvándorlási hullám tehát nálunk a leglátványosabb. Miért és hova vágyódnak el az itt élő emberek? Mit akarnak? Pénzt? Sikert? Pálmafákat? És mit neveznek az otthonuknak? Egyáltalán szükségük van-e otthonra?
Továbbá mit gondolnak rólunk azok a külföldiek, akik éppen Pécset választották otthonuknak? Hogyan látják a magyarokat, és hogyan hasonlítják össze a saját kultúrájukat az ittenivel?
Az előadás pécsi emberek életét mutatja be, olyanokét, akik máshol lennének, de közben próbálják megérteni, hogy milyen az a hely, ahol vannak, ahol közös nyelvet beszélnek, és ahol mégsem találják önmagukat.
A szövegkönyv valódi dokumentumokon alapszik: pécsi magyarokkal és Pécsen élő külföldiekkel készült interjúk inspirálták. Valós történeteket felhasználva kívánunk beszélni az elvándorlásról, de nem is annyira a tudományosság igényével, inkább a téma költőiségét megragadva, a humor és az irónia elemeit is felhasználva.
Az előadás írója és rendezője a Színház- és Filmművészeti Egyetem frissen végzett hallgatója, Kelemen Kristóf.
Jegyárak: A részvétel ingyenes, de előzetes jelentkezéshez kötött!
Jelentkezni lehet a +36 72 501 500/28292 és a jesz@pte.hu elérhetőségeken.