PTE Orientációs Nap külföldi vendéghallgatók számára

A 2016/2017-os tanév első szemeszterében az Erasmus+ Európai Program keretében 9 karra, 19 országból, 83 partneregyetemről, 130 Erasmusos hallgató érkezik a Pécsi Tudományegyetemre. A számukra szervez Orientációs Napot 2016. szeptember 5-én 10 órától a Külügyi Igazgatóság a Tudásközpont nagyelőadójában tartjuk, amelyen a meghívott diákok mellett a kari Erasmus+ koordinátorok is részt vesznek.

 

Az egyetem vezetésének részéről Dr. Tarrósy István Külügyi Igazgató köszönti a 2016/2017-es tanév első szemeszterében az Erasmus+, illetve egyéb egyetemközi szerződések által egyetemünkön tanuló külföldi diákokat, illetve tájékoztatást nyújt a PTE Nemzetközi Kapcsolatairól. Árvai Péter Intézményi Erasmus+ referens ismerteti a hallgatóknak a hallgatói ügyintézés menetét. Az EHÖK Erasmus Student Network szekciója bemutatja a szemeszterben meghirdetésre kerülő, kulturális-sport, PTE és Pécsi hallgatói rendezvényeit. A rendezvény zárásaként a hallgatókat a Külügyi Igazgatóság állófogadással köszönti.

Egyéb egyetemközi szerződések keretein belül 18 hallgató érkezik Mexikóból, Dél-Koreából, Oroszországból, Szerbiából, Ukrajnából, az Egyesült Államokból és a Fülöp-szigetekről.

A rendezvényen elméleti és gyakorlati teendőkről egyaránt esik szó, az Külügyi Igazgatóság ad részletes információt többek között a beiratkozás menetéről, az idegenrendészeti teendőkről, a kollégiumi elhelyezésről, az egyetemen induló „Magyar, mint idegen nyelv” kurzusról, illetve a külföldi diákok részére meghirdetésre kerülő kulturális programokról.

Esemény időpontja: 
2016. szeptember 05. 10:00
Esemény helyszíne és címe: 
Tudásközpont nagyelőadó (Pécs, Universitas u. 2/A)
Kapcsolattartó neve: 
Németh Judit
Kapcsolattartó e-mail címe: 
nemeth.judit@pte.hu
Kapcsolattartó telefonszáma: 
30/25-666-08
Rovat: 
Oktatás
You shall not pass!