PTE a Dunai Regattán!

Az Antall József Tudásközpont immáron harmadik alkalommal, 2015. április 25-én szervezi meg a Dunai Regattát, az egyetemek közötti evezős és sárkányhajós nemzetközi sportversenyt.

 

Az elsöprő sikerre való tekintettel 2014-ben már 8 magyar (BCE, BME, ELTE, NKE, SE, PTE, SZIE, SZT) és 3 külföldi egyetem (Csehország, Lengyelország, Szlovákia) képviseltette magát, egyúttal a visegrádi országok európai uniós csatlakozásának 10. évfordulóját is megünnepelve.

A különböző versenykategóriákban közel 350 egyetemista mérte össze erejét, a futamok a Parlamenttől illetve a Vigadótól indulva a Műegyetem rakparti befutóig tartottak. A célvonalnál a vízi sportesemények mellett egész napos programok várták a látogatókat, köztük a Sound of the University zenei tehetségkutató verseny, valamint a résztvevő egyetemek pompon-produkciói.

A 2015. április 25-én megrendezésre kerülő Dunai Regatta illusztris vendégei között köszöntheti a Harvard és a Princeton profi evezőseit, akik szintén versenybe szállnak az év egyetemi sportfesztiválján.

 

 

A Pécsi Tudományegyetem idén immár másodszor indít amatőr sárkányhajó-csapatot, melynek 18 tagja ezen a héten kezdte meg felkészülő edzéseit Orfűn, illetve a Life1 fitneszklubban. A lelkes csapattagok az egyetem számos karát képviselik, közülük néhányan már 2014-ben is részt vettek a Regattán. A tavalyi gyakorlathoz hasonlóan idén is a csapattal tart a PTE EHÖK által felajánlott szurkolói busz, a PTE Táncegyüttesének pompon-formációja, illetve új szereplőként csatlakozik a PTE Brass Band is.

Minden további, a PTE csapatát érintő információ megtalálható a www.facebook.com/dunairegattapte oldalon.

 

 

Hajrá PTE!

 

Esemény időpontja: 
2015. április 25. 08:00
Esemény helyszíne és címe: 
Budapest, Műegyetem rakpart
Rovat: 
Sport
You shall not pass!