PFZ - Tavaszszentelő 2023.

Tavaszszentelő

Joseph Haydn: 4. (D-dúr) szimfónia
Bartók Béla: Brácsaverseny (a Bartók Péter vezetésével készült változat)
Igor Stravinsky: Tavaszi áldozat

Antoine Tamestit – mélyhegedű

Vezényel: Varga Gilbert

 

A rendezvény hivatalos oldala:

https://www.pfz.hu/koncert/1623/tavaszszentelo

 

A második koncertről:

A Pannon Filharmonikusok Igor Stravinsky nagyméretű zenekart foglalkoztató művével, a Tavaszi áldozattal szenteli meg az újjáéledő természet évszakát. A balettet a koncert „nyitányaként” egy igazán korai, kísérletező hangvételű Haydn-szimfónia előzi meg, valamint Bartók Brácsaversenye szerepel még az est műsorán, amelynek szólóját a kiváló francia brácsaművész, Antoine Tamestit játssza. A Bartók halálakor befejezetlenül maradt kompozíciót többen is rekonstruálták, ezen az estén a Bartók Péter által közreadott változat szólal meg.

A nagyobb zenekarok jellemzően a kései, londoni Haydn-szimfóniákat szokták műsorra tűzni, hiszen ezek állnak legközelebb a mai szimfonikus ideálhoz. Varga Gilbert ezúttal egy korai, becenévvel nem rendelkező, mindössze három tételből álló szimfóniát választott a hangverseny nyitányául. Bartók Béla már nem tudta befejezni Brácsaversenyét, mégis a repertoár egyik igen népszerű darabja lett. A mű zenetörténeti érdekessége, hogy az elmúlt közel nyolcvan évben három befejezése is született, amelyek közül a második, 1995-ös változatot Bartók Péter, a szerző fia jegyzi. Ezen a hangversenyen is ebben a változatban hangzik el. Végül pedig Stravinsky Tavaszi áldozata, a tavasz ősi, szakrális volta tárul elénk, amelyben a zenekar hangszerei mint egy népes törzs táncosai szólalnak meg. A mű a természet ébredéséhez kötődő pogány rituálékat jelenít meg az orosz mondák és a szerző fantáziája alapján.

 

Tekintettel arra, hogy intézményünk létszáma igen nagy, a jegyek hamar lefoglalásra kerülnek a regisztrációs felületen. Amennyiben nem aktív a foglalási felület, úgy a szabad jegyek már elfogytak! Szíves megértésüket köszönjük.

 

JELENTKEZÉS A KONCERTEKRE (belépés után elérhető):

Jegyigénylésüket 2023.02.22. szerda 8.00 órától 16.00 óráig tudjuk fogadni a jelentkezési űrlap kitöltésével.

 

You shall not pass!