OTDK – BIOLÓGIA Szekció a PTE Természettudományi Karán

A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Biológiai Intézete rendezi 2015. április 8-10. között a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Biológia Szekcióját. Az előadások, melyek szabadon látogathatók, a Természettudományi Kar (Ifjúság útja 6.) tantermeiben lesznek megtartva.

A kétévenként megrendezésre kerülő OTDK konferencia az egyetemek és főiskolák tudományos kutatást is végző hallgatóinak legfontosabb találkozója és megmérettetése. A kutatómunka iránt elkötelezett hallgatók bemutatják saját munkájukat, és megismerhetik mások hasonló tudományterületen végzett munkáját. Az eredmények és az előadások értékelését kiváló hazai szakemberekből álló zsűrik értékelik és ítélik oda a helyezéseket.

A mostani konferencia 26 tagozatára 221 pályamunka érkezett, 16 hazai egyetemi kart képviselve, de érkeznek magyar résztvevő hallgatók, oktatók határon túli felsőoktatási intézményekből is. A dolgozatok illetve előadások a biológia szinte minden ágát felölelik, így többek között előadások hangzanak el az ökológia, a hidrobiológia, a virológia, a neurobiológia, a növénybiológia, a genetika és az etológia területéről.

A részletes program már megtalálható a konferencia honlapján: 
http://biol-otdk2015.pte.hu/biologia/

A PTE TTK Biológiai Intézete szeretettel várja a résztvevő hallgatókat, zsűritagokat, vendégeket, minden érdeklődőt!

 

Esemény időpontja: 
2015. április 08. 11:00 - 2015. április 10. 13:00
Esemény helyszíne és címe: 
Pécs, Ifjúság útja 6.
Rovat: 
Konferencia
You shall not pass!