Nyílt nap az Egészségtudományi Kar Kaposvári Képzési Központjában

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Kaposvári Képzési Központja, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is szervez nyílt napot. A felsőoktatásba felvételizni készülő látogatók hiteles és praktikus információkat kaphatnak a felvételi eljárásról, megtekinthetik az intézmény laborjait, demonstrációs termét, kollégiumát, emellett személyes tapasztalatokat, élményeket gyűjthetnek interaktív bemutatók útján.

Rövid tájékoztató előadások keretében megismerkedhetnek az érdeklődők az intézmény által kínált lehetőségekkel, majd ezt követően az egyes szakirányokhoz kapcsolódó interaktív programokon vehetnek részt. A szülők eközben egy fórumon vehetnek részt, ahol kérdéseket tehetnek fel.

Az érdeklődő diákok és szüleik több interaktív programon keresztül láthatnak bele az egyes szakokon zajló mindennapokba: kémiai kísérletek, babaápolás, képalkotó eljárások, UH bemutató, könyvtár bemutatása,családtervezés, védőnői méhnyakszűrés.

Az aulában felállított szakirányok standjain a jelenlegi hallgatóktól kérdezhetnek, tudhatnak meg aktualitásokat az ide látogatók, valamint megtekinthetik szakirányok bemutató kiállítását, az egészségsarokban pedig védőnő hallgatók segítségével vehetnek részt egészségmegőrzéssel kapcsolatos méréseken.

 

felvetelizoknek.etk.pte.hu

etk.pte.hu

info@etk.pte.hu

facebook.com/pteetk

instagram.com/pte_etk

 

Esemény időpontja: 
2019. január 17. 10:00
Esemény helyszíne és címe: 
ETK KKK (7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14/B)
Kapcsolattartó neve: 
Dr. Stromájer-Rácz Tímea adjunktus, képzési igazgató
Kapcsolattartó e-mail címe: 
timea.stromajer-racz@etk.pte.hu
Rovat: 
Felvételi
You shall not pass!