Nyári egyetem japán hallgatóknak a PTE-n

A Külügyi Igazgatóság által bevezetett Nyári Trimeszter idei utolsó programjaként speciális nyári egyetem kerül megrendezésre 2018. szeptember 19–27. között a Pécsi Tudományegyetemen.

Nyári egyetem japán hallgatóknak a PTE-n

 

A tavalyi sikeres nyári kurzus eredményeként immár második alkalommal valósul meg a japán Josai International University hallgatói számára egy olyan egyedi képzési program, melynek során a japán hallgatók magyar népzenét, néptáncot valamint angol nyelvet tanulnak. Az akadémiai programokat a Művészeti Kar biztosítja, míg a szabadidős programokat valamint a nyári egyetem teljes körű szervezését a Külügyi Igazgatóság végzi. Az angol nyelvű képzést az Idegennyelvi Lektorátus adja.

A nyári egyetem nyitó rendezvényére 2018. szeptember 20-án 9.00 órakor kerül sor a Művészeti Karon. A programot Dr. Tarrósy István külügyi igazgató úr nyitja meg.

A 17 japán hallgató és 2 oktató az akadémiai programok mellett a részt vesz a Bordalfesztiválon, a Pécsi Napok rendezvénysorozaton, szakmai látogatást tesz Budapesten valamint a Zengő Együttes szervez számukra magyar táncházat szeptember 24-én.

A program kitűnő lehetőséget biztosít arra, hogy a Pécsi Tudományegyetem és a Josai International University között fennálló partnerséget elmélyítse és új tartalommal töltse meg. A tavalyi év során kiderült, hogy a japán hallgatók nagyon nyitottak és érdeklődőek a magyar kultúra, ezen belül is a magyar néptánc és népzene iránt. A program sikerét bizonyítja, hogy idén nagyobb számú hallgatói csoport érkezik a PTE-re illetve, hogy ugyanazt a képzési programot kérte a japán fél a hallgatói számára.

 

Esemény időpontja: 
2018. szeptember 20. 09:00
Esemény helyszíne és címe: 
PTE Művészeti Kar (7630 Pécs, Zsolnay Vilmos út 16.)
Kapcsolattartó neve: 
Dr. Pozsgai Gyöngyi
Rovat: 
Programsorozat
You shall not pass!