2014. szeptember 24-26. között rendezi meg Pécsett a Magyar Reumatológusok Egyesülete éves vándorgyűlését, melyre mintegy 600 résztvevőt várnak a Kodály Központba. A kongresszus előadói között horvát és szerb professzorokat is köszönthetnek.
A kongresszus tudományos szekciói a gyulladásos reumatológiai és immunológiai betegségek széles körét felölelik, úgy elméleti, kutatói megközelítésben, mint a betegek által megvalósítható, gyakorlati teendők bemutatása terén.
A rendezvény fővédnöke Dr. Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere, védnökei Prof. Dr. Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) rektora, és Prof. Dr. Miseta Attila, a PTE Általános Orvostudományi Kar dékánja köszöntik a megjelenteket az ünnepélyes megnyitón, melyet 2014. szeptember 24-én, 14.00 órai kezdettel tartanak.
A tudományos ülések mozgalmas befejezésének ígérkezik a programban újdonságként szereplő közel félszáz, digitálisan megjelentetett poszter megtekintése a poszterséták keretében.
A szervezők lehetőséget biztosítanak az ünnepélyes megnyitón felvételek készítésére, valamint az egyesület vezetőivel történő interjúk, beszélgetések készítésére.