Kiválóság ösztöndíjak átadása – a PTE MIK duális képzési ösztöndíjprogramja

Az elmúlt évben hirdetett meg a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara egy új ösztöndíj programot, azért, hogy a tehetséges fiatalok a pécsi műszaki kart válasszák.

A kar duális képzésben résztvevő partnerei megismerték a kar frissességét, az oktatás minőségét és a tehetséggondozást. Letették a kar mellett a voksukat, ennek köszönhetően mára az ösztöndíjprogram stabil, és újabb támogatókkal és támogatásokkal folyamatosan bővül.

Az ösztöndíjprogram idén is elérte a célját, a díjazottak szinte kivétel nélkül 400 pont felettiek, a legkiemelkedőbb hallgató 478 ponttal nyert felvételt. Az ösztöndíjban részesülő 11 hallgató a szeptember 5-i évnyitó ünnepség keretében kapja meg az elismerő oklevelet. Minden alapszakon a legmagasabb pontszámmal felvett hallgató mellett ez évben lehetőség volt jutalmazni a Somogy megyéből és Zala megyéből legjobb teljesítményt nyújtó mérnökinformatikus és gépészmérnök hallgatót is.

Az ösztöndíjak átadásában részt vesz több, az ösztöndíjprogramok megvalósítását támogató cég képviselője, köztük Gelencsér Lajos, az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt. és az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója is. Az ösztöndíjprogram támogatója ebben az évben a Baranya Megyei Mérnöki Kamara, és a duális képzésben részt vevő alábbi partnerek: Biokom NKft., Büttner Kft., E.ON Hungária Zrt., PÉTÁV Kft., Presting Optimum Mérnöki Zrt., Techniq2000 Kft., a  Precognox Informatikai Kft. valamint az Észak-zalai Víz és Csatornamű Zrt.

A kiválóságok jutalmazásában közreműködik a Pollack Mihály Műszaki- és Felsőoktatás Fejlesztési Alapítvány.

 

Esemény időpontja: 
2016. szeptember 05. 14:45
Esemény helyszíne és címe: 
PTE MIK (Pécs, Boszorkány u. 2.)
Kapcsolattartó neve: 
Mészáros Bernadett
Kapcsolattartó e-mail címe: 
m.bernadett@mik.pte.hu
Kapcsolattartó telefonszáma: 
30/600-7576
Rovat: 
Kari esemény
You shall not pass!