I. Pécsi Tanuló Fesztivál

Az első Pécsi Tanuló Fesztiválra 2017. szeptember 15-16-án kerül sor, s az alábbi három témakör köré épül: Környezeti nevelés – Zöld Pécs; Képességfejlesztés – Tudástranszfer; Kultúra – Művészetek.

I. Pécsi Tanuló Fesztivál

 

A fesztivál fő helyszínei a pécsi Széchenyi tér, a Szent István tér és a Civil Közösségek Háza és annak udvara, a Jókai tér, valamint a Búza tér lesznek. E színtereken, valamint néhány további helyszínen 69 szervezet 120 programjában vehetnek részt az érdeklődő résztvevők.

A Pécsi Tanuló Fesztivál célja, hogy tematikus programokon keresztül segítse felfedezni a tanulás örömét, egyéni és társadalmi hasznosságát, továbbá a tanulási teljesítmény fokozását. Egyúttal a tanulási képesség fejlesztését kívánja előmozdítani a rendezvény nem hagyományos tanulási helyzetekkel, formákkal a fiatalok, felnőttek és szeniorok aktív részvételével.

Az I. Pécsi Tanuló Fesztivál témáit és programkínálatát zömében pécsi szervezetek, cégek és intézmények önkéntes felajánlásaiból állították össze a szervezők, melyben minden résztvevő saját elhatározásából vesz részt. A programban kreatív foglalkozások, előadások, kis- és nagycsoportos bemutatók, képességfejlesztő játékok, vetélkedők, valamint zenei előadások, divatbemutató, koncertek, táncház, és különleges tanulási formák megjelenítése teszik színessé.

A programok keretében várfaltúra, patika-látogatás és gyógyszerkészítés, erőmű-látogatás, digitális fejlesztő játékok, kutyaterápiás bemutató, termelők bemutatkozása stb. várja az érdeklődőket. Érdemes az előre meghirdetett programok között figyelni az előzetes regisztrációhoz kötött eseményekre!

A 2017. szeptember 15-i programot este 20.00 órakor a Pannon Filharmonikusok nyilvános koncertje zárja a Széchenyi téren "Kodály és a Kodály módszer – moderált interaktív előadás a Kodály Év jegyében" címmel, másnap este ugyanott pécsi zenekarok adnak könnyűzenei koncertet a Tanuló Fesztivál programjához kapcsolódóan a PTE szervezésében "Rock against racism" hívással. De 16-án délelőtt a Búza téri Termelői Piac is bemutatkozik.

A Fesztivál programját megtalálja a 2017. évi Pécsi Napok programfüzetében is, valamint a helyszíneken térképes szóróanyag igazítja útba a kedves Látogatót.

 

Pécs, a tanuló város »

UNESCO Tanuló Városok Globális Hálózata »

 

Esemény időpontja: 
2017. szeptember 15. 09:30 - 2017. szeptember 16. 18:00
Esemény helyszíne és címe: 
Pécs, Széchenyi tér, Szent István tér, Civil Közösségek Háza és udvara, Jókai tér, Búza tér
Rovat: 
Programsorozat
You shall not pass!