Szeretettel vár minden érdeklődőt a Zeneművészeti Intézet Fajd-Kerner Mária fuvolaművész tanári koncertjére.
- O. Taktakishvili: Szonáta
- G.Ph.Telemann: d-moll fantázia (szóló fuvolára)
- W.A.Mozart: D-dúr rondó KV 373
- Bartók B.: Román népi táncok
- F.Martin: Ballada
- J.Feld: Erinnerung an Mozart (szóló fuvolára)
- P.Taffanel: Fantázia C.M.von Weber Freischütz című operája nyomán
Fajd-Kerner Mária 2015-ben szerzett kitüntetéses diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fuvolaművész szakán, majd ugyanitt 2016-ban kitüntetéssel szerezte meg zeneművész-tanári diplomáját is. 2016-tól a detmoldi Hochschule für Musik szólista osztályának hallgatója prof. Bálint János vezetésével, valamint 2017 szeptemberétől a Zeneakadémia Doktori Iskolájában folytatja tanulmányait.
Számos hazai és nemzetközi verseny díjazottja. Fiatal kora ellenére számtalan hazai zenekar munkájában közreműködött már, három évig volt I. fuvolistája a Budapesti Operettszínház Zenekarának. Emellett zeneiskolában, zenei szakközépiskolában, illetve mesterkurzusokon is végzett már oktatói tevékenységet. Jelenleg a Bergische Symphoniker szóló fuvolistája.
Ancil Anita a Szegedi Tudományegyetem Művészeti karán szerezte meg diplomáját. Jelenleg a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola zongora tanára, illetve korrepetítora. Rendszeresen részt vesz a PTE Művészeti karának munkájában, és aktív szereplője a város zenei életének.