Ásó, kapa és a nagykaland

Szeretettel ajánlom szíves figyelmükbe az Egyetemünkön működő, tehetséges és lelkes hallgatókból álló PTE Táncegyüttes új darabjának ősbemutatóját, melyet 2016. május 2-án 17:30 órától tartunk a Kodály Központban. Az Ásó, kapa és a nagykaland című táncbohózat 7-99 éves korig mindenkinek vidám és látványos szórakozást ígér, ahogy erre az alábbiakban is fény derül.

 

 

George Sinclair Junior, apja virágzó vállalatának egyedüli örököse kelepcében érzi magát, hiszen leendő mostohaanyja mindent megtesz, hogy lányát feleségül vegye. Emiatt úgy dönt, útra kel, hogy a világot körbejárva megtalálja azt a lányt, akit neki rendelt az ég. Míg utazása során” láthatatlan” kísérői hol hátráltatják, hol segítik küldetésének teljesítésében, úgy tűnik, Kubától Takamaka szigetén át Kínáig sehol sem lel rá a megfelelő párra, viszont akaratán kívül gazdagodik egy mókás jó baráttal. Gyönyörű tájakon jár, megismer érdekes kultúrákat, együtt táncol a legkülönfélébb gondolkodású és öltözködésű népekkel, felfedezi bolygónk csodáit. Amikor pedig egy látomás során nagy felismerést tesz, végleg megváltozik az élete.

Darabunk végigkalauzolja a nézőket Földünk szebbnél szebb vidékein, mindezt látványos vetítés, a helyszínek jellegzetes, fülbemászó zenéinek, változatos táncainak és káprázatos népviseleteinek kíséretében, s válik így kicsik és nagyok örök kedvencévé.

A PTE Táncegyüttes, nagysikerű Meseszép… című darabja után, ezúttal táncbohózattal áll a közönség elé, melynek története, zenei és látványvilága a fiatal korosztálytól az idősebbekig mindenki számára vidám szórakozást ígér.

Jegyek már kaphatók a Kodály Központban, a Jegymester pécsi pénztáraiban és a www.jegymester.hu/ oldalon. További információ: www.tancegyuttes.pte.hu. Utazzunk együtt a világ legszebb tájain!”

Esemény időpontja: 
2016. május 02. 17:30
Esemény helyszíne és címe: 
Kodály Központ
Kapcsolattartó neve: 
Bánkyné Perjés Beatrix
Kapcsolattartó e-mail címe: 
perjes.beatrix@pte.hu
Kapcsolattartó telefonszáma: 
+36-72-501500/12123
Rovat: 
Előadás
You shall not pass!