Megjelent "A pécsi felsőoktatás évszázadai című történeti kiadvány"

A kötet Sopianae történelmi múltjától egészen a 90-es évek egyetemi integrációjáig követi nyomon a Pécsi Tudományegyetem és elődintézményeinek történetét.

A 2012-2013-as jubileum alkalmából megjelenő hiánypótló alkotás szerzői Fedeles Tamás, Pohánka Éva, Lengvári István és Polyák Petra, a könyvet Font Márta, Komlósi László Imre, Szögi László és Vonyó József lektorálta.

 

"A gazdag történelmi előzményekkel rendelkező pécsi egyetem elengedhetetlen feladata múltjának feltárása, fennmaradt értékeinek ápolása és rendszerezése, továbbá - lehetőségeihez mérten - az intézmény történek bemutatása is. Jelen kötet e szándékok jegyében látta meg a napvilágot. A pécsi Magyarország első egyetemeként alakult meg 1367-ben. Noha mindössze néhány évig működött, ennek ellenére a később rövidebb-hosszabb ideig fennálló felsőoktatási intézmények egyaránt szellemi örököseinek tartották-tartják magukat. Az univerzitás 1932-tól folyamatosan működik a városban. Ma a Pécsi Tudományegyetem egyike a hazai felsőoktatás legnagyobb intézményeinek. E patinás univerzitás történetén kalauzolja végig a Tisztelt Olvasót kötetünk, melynek lapjain az eseménytörténet, a szervezeti változások, a kiemelkedő tudományos és oktatói tevékenység mellett az elmúlt korok hallgatóinak mindennapjai is megelevenednek. A narrációt színes illusztrációk, statisztikai adatok és névsorok teszik teljessé."

 

Rovat: 
You shall not pass!