Megjelent "A pécsi felsőoktatás évszázadai" című történeti kiadvány

A kötet Sopianae történelmi múltjától egészen a 90-es évek egyetemi integrációjáig követi nyomon a Pécsi Tudományegyetem és elődintézményeinek történetét.

A 2012-2013-as jubileum alkalmából megjelenő hiánypótló alkotás szerzői Fedeles Tamás, Pohánka Éva, Lengvári István és Polyák Petra, a könyvet Font Márta, Komlósi László Imre, Szögi László és Vonyó József lektorálta.

A pécsi felsőoktatás évszázadai"A gazdag történelmi előzményekkel rendelkező pécsi egyetem elengedhetetlen feladata múltjának feltárása, fennmaradt értékeinek ápolása és rendszerezése, továbbá - lehetőségeihez mérten - az intézmény történek bemutatása is. Jelen kötet e szándékok jegyében látta meg a napvilágot. 
A pécsi Magyarország első egyetemeként alakult meg 1367-ben. Noha mindössze néhány évig működött, ennek ellenére a később rövidebb-hosszabb ideig fennálló felsőoktatási intézmények egyaránt szellemi örököseinek tartották-tartják magukat. Az univerzitás 1932-tól folyamatosan működik a városban. Ma a Pécsi Tudományegyetem egyike a hazai felsőoktatás legnagyobb intézményeinek. E patinás univerzitás történetén kalauzolja végig a Tisztelt Olvasót kötetünk, melynek lapjain az eseménytörténet, a szervezeti változások, a kiemelkedő tudományos és oktatói tevékenység mellett az elmúlt korok hallgatóinak mindennapjai is megelevenednek. A narrációt színes illusztrációk, statisztikai adatok és névsorok teszik teljessé."

 A könyv megvásárolható:

Alumni Iroda - Pécsi Diplomások Köre
PTE Rektori Hivatal - Pécs, Vasvári Pál u. 4. (116. iroda)
Tel.:+36-72/251-200
E-mail: alumni@pte.hu

PTE Student Service Iskolaszövetkezet - Könyvesbolt (Pécs, Ifjúság u. 6.)
Vasvári Ila, üzletvezető (+36-72/501-500/24619)

Dialóg Kaptár Könyvesbolt (Pécs, Universitas u. 2., a Tudásközpont épületében)
Tóthné Dobos Éva, boltvezető (+36-72/501-600/28079)

Rovat: 
You shall not pass!